"Amióta megnyugodtam, elégedett vagyok." Nem is gondolnánk, hogy már 15 éve annak, hogy Szinetár Dórát először láttuk színpadon, a Nyomorultak című musical egyik szereplőjeként. Ma sokat foglalkoztatott színésznő, magánéletében pedig gondos anyuka, akinek nagy valószínűséggel nincs sok unatkozással tölthető ideje. Találkozónkra pontosan s nagy-nagy nyugalommal érkezett.

- Azt mondják, ha valakinek megszületik a gyermeke, attól kezdve elsősorban minden róla szól. A Te esetedben azonban bőven szólhat rengeteg egyébről is az élet. Nem lehet egyszerű beosztani az időt. Vagy csupán szervezés kérdése?

- Szerintem olyan nincs, hogy az embernek valamire nincs ideje. Ez csak kifogás lehet. Mert elhatározás és szervezés kérdése. Az ember attól, hogy olyan dolgokkal foglalkozik, amiket muszáj megcsinálni, azt még épp úgy élvezheti, mintha szórakozna. A Bankban ülni szórakoztató is tud lenni, az én foglalkozásomnál pedig nagyon hasznos, ha figyelem az embereket. Úgy próbálom megélni azokat az órákat, amiket muszáj mással tölteni, mint amivel szeretném, hogy azokat is hasznosítom valamire. Ez nagyon pozitívan hangzik. Ha az ember rá tudja kényszeríteni magát, sokkal kellemesebben telnek a hétköznapjai. Nekem sem mindig sikerül.

- Ezt tanulni kellett?

- Szép lassan rájöttem. Megtapasztaltam. Még nem megy mindig. Ha az ember csak azzal foglalkozik, hogy "jaj, mi lesz, jaj, mi lesz", akkor a lesz is már a volt. S akkor mi értelme az egésznek? Ha mindig azzal foglalkozunk, hogy mi az, ami nincsen, akkor nincsen semmi soha, és az nem jó. Lehet a dolgokat élvezni. Hogyha az ember mindig azért küszködik, hogy az a valami majd legyen, amikor megkapja, úgy érzi, hogy el is múlt. S pont ezért gondolom, hogy az ember tudja élvezni az akkor és ott pillanatát, s mindig megpróbálok találni valami élveznivalót abból, amit csinálok.

- Pedig egyszer azt mondtad magadról, hogy türelmetlen vagy.

- Igen. Épp ezért próbálom leállítani magam. Azt vettem észre, hogy időnként - főként ünnepekkor - van olyan érzésem: mióta várom már ezt a napot, annyira messze volt, s tulajdonképp elmúlt. És mindig az jut eszembe, hogy egyszer csak ott fogok feküdni a gödörben, s ennyi volt. Valamit mindig vártam, aztán kész, vége. Az ember egyszer csak a végére ér, és észre sem veszi. Ezek fura gondolatokat indítanak el. A jót és a rosszat is meg kell tudni, és merni megélni. S azt gondolom, hogy az, hogy rossz történik az emberrel, az hozzáállás és megfogalmazás kérdése. S ha megpróbálom megfejteni a dolgokban, hogy miért kellett ez nekem, akkor sokkal könnyebb a nehéz helyzeteket is elviselni.