Schell Judit : Szemérmes vagyok, féltem az intim jelenetektől |
Szemérmes vagyok, féltem az intim jelenetektől
2006.12.30. 15:31
Schell Judittal beszélgettünk első filmfőszerepéről, a Csak szexről, az intim részekről és a filmes színházi jelenetekről...
Szemérmes vagyok, féltem az intim jelenetektől" 2006.01.21. 10:49
Schell Judittal beszélgettünk első filmfőszerepéről, a Csak szexről, az intim részekről és a filmes színházi jelenetekről...
Számítottál rá, hogy éppen egy vígjátékban játszod majd első filmfőszerepedet? Volt erről valamiféle elképzelésed korábban?
Nem, nem volt. Sőt, én nem is teszek különbséget. A megfogalmazás, hogy ez az első főszerepem, tőletek, újságíróktól jön. Még hozzá kell szoknom ehhez. Én nem így gondolkodtam korábban azokról filmekről, melyekhez fölkértek vagy amiket elvállaltam. Akkor nem úgy néztem, hogy ez most harmincnyolc sorból áll vagy 172 oldalból. Az összes filmszerepemet nagyon szerettem. A Csak szex viszont nagyon közel áll a szívemhez. Egyrészt nagyon jó munka volt, nagyon jó volt a forgatás, másrészt olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akik elég közel állnak a szívemhez. [Goda] Krisztával és [Csányi] Sanyival színházban már dolgoztam együtt, [Dobó] Katával ugyan még nem, de ismerjük egymást, és a stáb többi tagja közül is több emberrel jó volt a kapcsolatom a forgatás alatt.
Ez egy olyan film, amiben viszonylag sok a színházas jelenet. Könnyebb játszani ezekben a szerepekben?
Valószínűleg igen. Sokkal kritikusabbak voltunk, mikor olvastuk ezeket a részeket a forgatókönyvben. Mert bár Kriszta dolgozott már színházban, mi viszont minden napunkat ott éljük, úgyhogy sokkal kritikusabban nézzük ezeket a karaktereket. Például, amikor olvastam a könyvet, a rendező karakterére azt mondtam, hogy szerintem ez sok, én nem dolgoztam még ilyen rendezővel, pedig azért már tizenegy éve a szakmában vagyok. Aztán megcsinálta a szerepet Gesztesi Károly és odavoltam. Igazából, hogyha valaki hitelesen meg tudja jeleníteni, át tudja adni, hozzá tud tenni ahhoz, ami oda le van írva, akkor én maximálisan befogadom. A filmben látható történések abszolút reálisak.
A forgatókönyv elolvasása után döntötted el, hogy elvállalod a főszerepet vagy...
...Ez a történet nagyon régre nyúlik vissza. Öt évvel ezelőtt keresett meg a Kriszta, hogy van egy forgatókönyve, amit nagyon szívesen megmutatna nekem, és hogyha megteszem, akkor olvassuk már össze néhány kollégámmal. És akkor, azt hiszem a Merlin színházban összejöttünk és elolvastuk a könyvet. Kriszta akkor mondta, hogy még nagyon messze áll attól, hogy megfilmesítse, csak egyszerűen kíváncsi volt, hogy mondhatóak-e a dialógok, milyen maga a történet, hogyan szólal meg. Aztán telt múlt az idő. Én akkor még nem is ezt a szerepet olvastam, hanem egy másikat. Azt hiszem, hogy annál az első asztalnál a Sanyi ült ott meg én [a végleges szereposztásból]. Utána kicserélődött a társaság, csak mi ketten maradtunk, mint szereplők.
Nem féltél attól, hogy a megvalósításba végül túl sok olyan intim rész kerül bele, ami nyilván azért egy színésznőnek is kényelmetlen lehet?
Én szemérmes vagyok, és nagyon féltem ezektől a jelenetektől, de tudtam, hogy nagyon "hard" részek nem lesznek benne. Bíztam a Krisztában. Ő is egy szemérmes nő, és reméltem, megérti, hogyha azt mondom, hogy akkor most végig a mellem előtt lesz a kezem, vagy abban a jelenetben ne menjetek le egészen a fenekemre, hanem a derekamnál álljatok meg, és hogy akkor kapcsolódjon le a villany, amikor lekerül rólam a póló. Ezt egy nővel jobban meg lehet értetni, mint egy férfi rendezővel.
Ez azt jelenti, hogy kompromisszumokkal jöttek létre ezek a jelenetek?
Igen, de nem vele kellett küzdenem, hanem a Budával [Gulyás Buda a film operatőre], mert ő férfi létére többet szeretett volna láttatni. Én meg úgy gondoltam - és hála istennek a Kriszta is -, hogy ez a film nem arról szól, hogy megmutassam, hogy mim van - fizikálisan -, hanem a történetről, a Dóra kínjáról, szenvedéséről, öröméről, bánatáról. Azt hiszem, hogy a Csak szex és más semmi cím egy kicsit inkább közönségcsalogató. De szerintem jó, hogy ez lett a címe (nevet), mert nem rugaszkodik el annyira a történettől, hiszen benne van a filmben. Ez a hirdetés szövege.
filmlexikon.hu
|