A csend titka - Schell Judit a Boldogtalanokról |
|
2006.12.30. 15:21 |
Gyönyörű a darab, de kutya nehéz - mondja, amikor leültünk beszélgetni. Nemesváraljai Gyarmaky Róza, nyomdai munkáslány szerepében Schell Juditot látjuk majd.
|
Azt hiszem, most jó helyen tartok |
|
2006.12.30. 15:20 |
A színházba járók előtt eddig sem volt ismeretlen a fiatal színésznő neve, ám a szélesebb közönség a decemberben bemutatott Csak szex és más semmi című filmből ismerte meg. Bár mellékszereplőként olyan sikeres filmekben is játszott már, mint a Sorstalanság vagy az Állítsátok meg Terézanyut!, az igazi áttörést Goda Krisztina filmje hozta meg neki - szakmailag is: januárban Dóra szerepéért átvehette a Filmkritikusok Díját. A nyári filmforgatás és a bemutató közti időt se töltötte tétlenül: a Nemzeti Színházban két új előadás megszületésében is részt vett: Az élet álom című Calderón műben Estrellát, Füst Milán Boldogtalanokjában pedig Rózát alakítja. A két új darab mellett anyaszínházában játszik még a Sárga liliom, illetve a III. Richárd című produkciókban, valamint egykori színházában, a Radnótiban, a még mindig sikerrel futó A kripliben is.
|
Schell Judit az életben már 12 éve anya |
|
2006.12.30. 15:15 |
A filmben mindent megadott volna azért, hogy végre gyermeket szülhessen, s már az is mindegy volt, hogy kitől, a valóságban viszont már húszévesen, harmadéves főiskolásként sikerült megoldotta ezt a „feladatot”. Újdonsült anyaként volt pályakezdő színész, kisfia pedig már szinte felnőttként nézi meg anyu premierjeit a Nemzeti Színházban. A DUE Tallózó és az áprilisi ifjúsági sajtófesztivál egyik sztárvendége Schell Judit, a Csak szex és más semmi című film főszereplője
|
A tumburmajor |
|
2006.12.30. 15:14 |
A tamburmajor. Aki rövid ideig volt csak a második sorban – és nem csak a mazsorett csoportban. A legjobb női főszereplő, aki először volt filmben főszereplő. Miközben jó néhány díjat begyűjtött már színházi alakításaival, országos ismertséget mégis a Csak szex és más semmi hozott neki – hetek alatt. Lobog, de mégis visszahúzódó, ösztönös, nehezen kitárulkozó, de amikor ebédelni invitálom, rögtön van ötlete: Pomo D’Oro, mondja rögtön, ott szívesen falatozik
|
Nem köt gúzsba a színészlét |
|
2006.12.30. 15:12 |
Schell Juditot - bár számos fontos karaktert eljátszott már színházban - mindeddig elkerülték a filmes főszerepek. Tavaly aztán egy üde szerelmes komédiának, a Csak szex és más semminek köszönhetően megtört a jég
|
Fél szavakból is megértjük egymást |
|
2006.12.30. 15:11 |
A szombaton véget ért Monte Carlo-i filmfesztiválon Schell Judit kapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat a Csak szex és más semmi című vígjátékban nyújtott alakításáért.
|
Schell Judit |
|
2006.12.30. 15:09 |
Schell Judit válaszolt olvasóink kérdéseire. A színésznő elárulta: a vetkőzős filmjelenetek előtt rendszerint röviditalt iszik. A Playboy tegnap felkérte címlapfotózásra, de nemet mondott. Azt is elmondta, hogy zsűritagnak felkérték a Szombat esti lázba. Judit egyébként mindkét táncos műsorban szigorúbb lenne a zsűritagok helyében
|
|